Mao mekka

Ma egyedül kellett buszoznom, úgyhogy nagyon oda kellett figyelni, mit mond a női hang, szerencsére meghallottam a megálló nevét és jó helyen szálltam le (nagyon cseles, mert bemond valamit, aztán elmondja a megállót, és megint mond valamit, nehéz kiszűrni, mikor említi meg a lényeget). Egyébként a közlekedés az egy kimeríthetetlen téma, ma láttam olyat, hogy anyuka és lánya együtt ültek a robogón, nuku sisak, és a kis csaj még csak nem is kapaszkodott az anyjába. Egy másik esetben meg hárman nyomorogtak egy kismotoron, természetesen bukósisak nélkül.
Délelőtt Elizával voltam, és megnéztük a Narancs-szigetet (igen, tele van narancs fával). Körülbelül fele olyan széles, mint a Margit-sziget, viszont vagy háromszor olyan hosszú. Korán keltem, mert Liza azt mondta, reggel még hűvös van. Hát... neki a 30 fok lehet hűvös, nekem viszont nem az, annyi előnye volt, hogy a szél hűvös volt, napközben az is forró, mintha a sütőből fújnák rá az emberre a meleg levegőt. A szigeten mindenhol kabócákat lehetett hallani, ezt úgy kell elképzelni, mintha minden fán ülne egy kis busó és pergetné a kereplőjét. A nagyobb fákon akár két busónyi kabóca is lehet, és iszonyatosan hangosak. A sziget egyik végénél egy majdnem Parlament méretű Mao Ce-tung szobor található. Illetve valahol útközben a híd és a sziget vége között található egy nagy szikla, amelybe Mao Csangsa című verse van bevésve kalligrafikus stílusban. Eliza elmondta, hogy ez a vers annyira jó, hogy Csang Kaj-sek (Mao legnagyobb politikai riválisa) mérges lett, amikor elolvasta, mert tudta, hogy ennél sosem fog tudni jobbat írni. Hát igen, ilyen ez a Mao. Egyébként felmondta nekem a verset is. Megkérdeztem, mit gondol Maóról, szereti-e, erre azt válaszolta, hogy nehéz olyan embert szeretni, akiről több évig kellett tanulni az iskolában, azonban kétség sem fér hozzá hogy nagyszerű vezér, és nagy ember, de követett el hibákat. Ezután hazajöttünk ebédelni, fogalmam sincs, mit ettem, de nem volt rossz! Majd ismét elmentünk a rendőrségre elintézni valamit.

A folyó istenének szentélye.

A Csangsa című vers, Mao kalligráfiája.

A szobor azt a pillanatot örökíti meg, amikor az ifjú Mao hajába bele-bele kap a szél.

 

A Xiang-folyó a sziget csücskénél, kb. kétszer olyan széles, mint a Duna.

Esküvői fotózás a szigeten. A visszaúton még két ilyen párt láttunk.

Licsi. Lédús, édes és egészséges.

Délután Eliza lepasszolt Szakurának (bár az "angol" neve japán, ő is kínai, ő a másik kísérőm). Igen, aki megérdemli, az két csajjal nyomul. Megnéztünk egy írástörténeti múzeumot, ugyanis az, aki feltalálta a papírt, állítólag egy csangsai volt. A múzeum nem volt valami nagy, fél óra alatt lerendeztük, főleg úgy, hogy semmit sem tudtam elolvasni (kivéve a teknőspáncélra írt írást, hála Marcinak). Kaptam tőle egy új mobilt, az ő régi mobilját kaptam meg, mert az enyém túl béna... Ezután elmentünk és beültünk valahova, ott beszélgettünk mindenfélét, majd elmentünk vacsorázni, illetve csak én vacsoráztam, a hölgy fogyókúrázik (hogy minek, azt nem tudom), és sosem eszik vacsorát. Ezt azzal indokolta, hogy mivel táncol (tradicionális kínai táncot), nem lehet ilyen "kövér". Betértünk egy koreai(?) diákbüfébe, nagyon hangulatos volt, a falon mindenütt cetlik voltak, mi is hagytunk ott egyet-egyet. És azt is megtudtam ma, hogy nagyon aranyos és jóképű vagyok. Hát igen, ízlések és pofonok. Bár itt szerintem minden európaira azt mondják, hogy jóképű... :D

Teknőspáncélra írt írás (jobb oldal).

Egy torony - Szakura ezt a leírást adta az építményről.

Szakurától kaptam ajándékba, egy 1 jüanosból hajtogatta.

Egyébként frissítettem az előző bejegyzést, nagyon késő volt már, amikor írtam, szóval pár dologról megfelejtkeztem. Ilyen egyébként lehet lesz többször is, úgyhogy érdemes lesz néha visszatekerni az előző bejegyzésre, ha valakit érdekel.